Népművelés. Sok köcsöggel.

Hónap: 2020 február

Trófea étterem (be ült be a Tibi)

Gyári szürke Suzuki Ignis megy negyvennel az autópályán Gödöllőnél. Öten ülnek benne, ahányan csak lehet, és minden eldobott csikknél, döglött mókusnál, enyhébb széllökésnél fékeznek.

Innen már lehet tudni: jönnek fel a rokonok a Trófeába! A belső sávban mennek, mert tudják, hogy 39 kilométer múlva valahol majd balra kell kanyarodni, már ha épségben, élve odaérnek.

A célállomás közelében még óvatosabbak, lassíts papa, ne menj tovább, nem lesz hely! Úgyhogy háromszáz méterrel a hely előtt már manőverezésbe kezdenek, túl nagy a rizikó, mi lesz, ha tényleg nem lesz. Három nézi a fa távolságát, egy a legközelebbi autóét. Megy az idegeskedés, befér-e, neki megy-e, egyáltalán meg lehet-e állni, hülyézés, engemtenehülyézés.

Utána séta.

Az ajándék, hogy befizetünk, veszi elejét a dolognak az ember, mert látja, hogy a nő már mondaná a magáét. Szatyor a kezükben nem hozásra van.

Hely előtt újabb idegeskedés, majdnem üres a parkoló. Ráadásul hiába araszoltak, így is húsz perccel a nyitás előtt érkeztek. Elég lett volna hétkor indulni, mondja a papa, és már izomból el is szívott fél doboz cigit.  

De kell is az idegesség, meg a séta, az fogyaszt, annak meg lesz honnan lejönnie, csak jussanak be végre.

Ilyen svédasztalos helyeken én mindig azon agyalok, hogy mennyit illik ülni előtte az asztalnál, hogy utána elmehessen az ember végre zabálni. Általában megvárom, míg a pincér megkérdezi, hogy mit iszom, aztán megkérdezem az egyik ismerőst, hogy hogy van, jól gondolom, aztán köhintek egyet, majd szabadkozva elindulok, hogy mindjárt jövök.

A feketeöves svédasztal pusztító ezzel szemben már a bejáratból rádobja az egyik szék hátára a kabátját, és már ott is áll tányérral a kezében az etetőnél. Lófaszt felvezető kör! Nyélgáz a rajtvonalról.

De kell is elhivatottság, van mit megenni. A konyhafőnök építésanyag-előkészítő gép kezelő tanfolyamon végzett summa cum laude: tíz kiló kavicsból háromszáz liter betont kevert ki. Ma ugyanezt a mennyiséget hozza pörköltből, tíz kiló bármilyen alapanyagból, az se baj, ha nem kavics.

Apropó, mikor láttál utoljára fülbevalós férfit? Mert én a Trófeában, ott viszont az összeset. Szabad lesz? Lavírozok közöttük ügyesen, de hopp, beáll elém egy kis puhos kislány, akinek, mint az űzött vadnak, gúvadnak előre szemei. Lehet attól fél, hogy az a két merőkanál sushi, amit kiszedett, leugrik a tányérjáról, mert tudja, hogy nyersek. Tesz rá hát nehezéknek egy mátrai borzast. Ez alól ugráljál te sushi! De az is lehet, hogy köretnek nézte, felkarikázott rizibizinek.

Mellettem csávó egy körből próbálja megoldani az egész lakomát. Burgundi szarvas, rántott karaj, pankómorzsás torpedórák, sajtmasszában sült csirkemell, sok jó állat, hogy elférnek egy tányéron! Nője nézi az asztaltól, milyen türelemmel és finom mozdulatokkal helyez fel az egészre még egy szelet hawaii pizzát a majonézes krumpli mellé a nagy Jenga bajnok, bezzeg attól otthon nem fél, hogy leveri a faszával a pinát.

Vegyél még. Szól rá az apja a gyerekre, teliszájjal. Ki van fizetve, ingyen van. Hörgi.

Képzeld mi lenne, ha tizenötért meg tudná baszni rosszlányokon az egész első oldalt. Hú de ronda, de öreg, de jó büdös. Aztán miután a farka, az ujja és az orra is lekókadt, kimenne a gardróbba a seprűért is. 

Gyere ide, inti oda az üzletvezető idegesen az egyik fiatal felszolgáló srácot. Hülye vagy bazmeg, meg van rohadva a rántott karfiol, csupa zöld, mindent azért ne rakjunk ki. Gyerek néz, szerintem az rántott brokkoli, mondja. Látszik, a főni nincs meggyőzve. De mondjuk brokkoli, vagy rohadt karfiol, végülis mindegy, megzabálják. Csak hozz még ki tartárt, ereggyé.

Állítólag anno az őslevesben csupa ilyen szerves geci összebuzerálódott, abból lett az élet. Hát én sréhen szemben annak a rövidszoknyás, pókhasú, piros hajú hölgynek megnézném a beleit, mert kétlem, hogy az ősleves sűrűbb lett volna, mint a pikáns bajor sertéspörkölt, hortobágyi palacsinta, csokoládé torta, csirkepaprikás, pácolt retek maki, somlói, uborkasaláta, brassói aprópecsenye, tatár beefstek massza. Ha nem robbantaná bele másnap az egészet a fajanszba, tuti kimászna előbb-utóbb a torkán egy dinoszaurusz.

Na, de kik állnak kint Panamérákkal meg Cayenne-ekkel a bejáratnál? Hohó, hát a különteremben a bűnsegédek éves találkozóját tartják! Ott aztán senkit nem a koronavírus támadott meg, hanem a kolumbiai nátha. De nem is félnek, hogy valaki elkapja: sőt, az a lényeg, hogy elkapják, de lehetőleg ne az övét, hanem ő a másét.

Csávó ölében egy tányért szorongat, hogy ha bejön a pincér, azt gondolja, csak rá akarja szórni a cukrot a kakaós palacsintára. Másik a szalvétába rázza, azt úgy csinál, mint aki az orrát fújja, de közben szívja.

Egy másik egy nagy tál csirkeszárnnyal jár körbe: tes-tessék, csirke, sült, sült csirkeszárny… ilyen, ja, sült, van. De nem kell senkinek. A másik tálca érdekesebb: nézd, ilyen, mondjuk van ilyen, Unicum. Vagy Gin. Is. De. mondjuk van, ilyen, demondjuk vodka. Is.  

Próbálok megállni, kilép elém ilyen csávó, kajak majdnem elütöm.  Kezd egy sztoriba ilyen kigombolt inges, miközben levesz a tálcáról két Jägert. Fullra beszart az ember, villamosról szállt le, jött a zebrán, de így nem nézett körbe, meg semmi. Akkor látom, múltkori ügyemből a bíró. A köcsög.

Haverja próbálja értelmezni a hallottakat. Bíró bazmeg, azt villamossal jár? Hát ennyit tanult, azt egy kurva számlát se tud kitölteni a kuka tetején, hogy legyen pénze?

Mér nem ütötted el akkor, Sanyi? Kérdi valaki, aki ezek szerint még nem hallott a LED High Performance fényszóróról, meg a matt fényezésről, meg arról, hogy azok mennyit érnek.

Te a saját bíróddal foglalkozzál, azt üssed el! Replikázik Sanyi, és gyorsan bedönti a két italt.

Hé, fogjad meg. Nyomja közben az előbbi tálcás csávó a pincér kezébe az érintetlen csirkeszárnyas tálat.

Figyelj, ennyit nem lehet megenni. Ezt add inkább oda kint a’ izé, a szegényeknek.

Azok az éhesek. Repedjen ki a belük nekik.

Déryné (be ült be a Tibi)

„Sikkes, szexi, kozmopolita. Ilyennek szeretik a lokálpatrióta budaiak a Dérynét. Az ikonikus kávéház az 1910-es évek idusán nyitott és azóta írók, celebritások, balerinák, politikusok, könnyűvérű hölgyek és fess urak ezreit szórakoztatta dekadens varázsával egy évszázadon át.”

Azt a gyári munkás? Hókotró? Álláskeresési járadékra jogosult regisztrált munkanélküli? Azok adják a Nyugati pályaudvar szétszart budijának a kilincsét egymás kezébe, drága barátom! Mert a Dérynében nem férne el tőlük a sok könnyűvérű balerina, meg fess politikus.

Egy nagy történész ismerősöm szerint a kétezres évek elejéig az emberek csettingettek a pincérnek, meg hélóztak, azt ha az ember le is hányt egyet, az gyorsan elnézést kért, hogy rossz helyen állt. Aztán megnyitott a MOM Leroy, a pincérek pedig bedugták az ing mögé a nyakkendőt, aztán kikorzóztak az asztalodhoz, ha úgy látták, hogy vagy rá érdemes. Ez pedig tetszett az embereknek, hogy na végre, egy hely, ahol még a pincér is nagyképű!

Persze, a vendégek is emberek, azok is csakúgy anyatejet szoptak, mint mi… – hallom magam előtt a Dérynében is az üzletvezető hangját, ahogy műszak előtt próbálja emlékeztetni a többieket, hogy a vendég is nagy valószínűség nem kutya, csak nem feltétlen ismeri az éttermi etikett, meg a társas érintkezés szabályait.

Fontos tehát, hogy amennyiben ezek, vagy ők, tehát a vendégek, vétenének ezen írott és íratlan regulák ellen, megfelelő kioktatásban részesüljenek.

Teszem azt, a vendég még barátkozik az Intézménnyel, és látja az étlapon, hogy az kínál klasszikus bécsiszeletet. Szeretné megkóstolni, ezen igényét még egész ügyesen körül is tudja írni, konstatálja a felszolgáló. Majd bejelenteni a maga esetlen módján, hogy kérne hozzá savanyúságot is.

Nyilván eddigre már lehet a pincérnek a vendégről egy hozzávetőleges kialakult képe.

Amennyiben ez nem teljes mértékig lesújtó, elég lehet egy elnéző mosoly kíséretében javasolni helyette valami olyat, ami valóban illik egy klasszikus bécsiszelethez.

Viszont, ha egyértelműnek látszik, hogy egy ilyen finom jelzést a vecsési csalamádésember úgysem értene meg, neheztelő fejcsóválást követően legjobb megmutatni neki a híd irányát, hogy azon tudja elhagyni Budát.

Most, hogy tudjuk, mire számítsunk vendégként, akár be is ülhetünk.

Kb. tíz éve nyáron egy ismerősömmel kiültünk a teraszra, és kértünk két sört.

Bejöttünk ide kicsit sörözgetni? Kérdezte pincérünk, és elmélázva várta, hogy elszégyelljük-e magunkat. Mikor látta, hogy kevesek vagyunk mi ahhoz, hogy egyáltalán felfogjuk, hogy erre ez így nem divat, becsületére legyen mondva, de így is kihozta a két sört.

Mondjuk igaza van, sört bárhol kaphat a paraszt.

Ellenben a reggeli talán itt a legjobb Budapesten. A reggelivel többnyire az a bajom, hogy nem túl izgalmas. Különböző tojások. Szendvicsek. Parasztos rántotta, két rúd kolbászból, hat doboz tojásból, sok hagymával, vagy benedikt tojás hollandi mártással? Ugyanaz, tojásétel. Sonkás szendó feldobva kiszáradt rukkolával, netán croque madame? Kurva szendvicsek. Annak kell örülni, hogy nem lettek elbaszva. Meg lehet hozzájuk frissen facsart narancslét, smoothiet, meg céklalét innia a picsának, aki örül neki, hogy elvittük a hétmilliomodik jellegtelen reggelis-brunchos baszadék helyre.

Na ez a kínálat, ami nem a Dérynében a reggeli. Az angol reggeli mellé adott chilis bab például olyan jó, hogy azt megenném még a Kövér Lacival is, egy tányérból. De mivel úgysem akarna ilyet csinálni, megeszem egyedül, és mindenkinek elmesélem. A közel-keleti ízvilágú köményes kolbász labneh-val és zaatarral pedig jobb, mint amikor az új autóját a szomszéd összetöri végre. A szaúdi fiatalok pedig manapság már nem Moet pezsgővel, hanem Dérynés shakshukával öntik fel a medencéjüket.

Jó időben a terasz mondjuk zsufis, óvatosnak kell lenni, hogy a jó kis köményes kolbászt a tányérunkból ki ne bökdösse a szomszéd asztalnál valaki a vitorlásbarna könyökével. Vagy fordítva, nem figyelünk oda, és beleesik a Hublotunk valami picsa prosseco-jába, azt megissza! Hát az drága kör volna, lehet még neki is.

Persze nem csak reggel vannak sokan.

Maga nagyon bátor ember. Röhög bele egy férfi a telefonba, mikor érdeklődöm csütörtök délután, hogy szombat dél körül van-e asztal.

Persze a helyzet nem reménytelen. Más alkalommal hölgy veszi fel. Nagy szerencséje van. Mondja olyan hangsúllyal, hogy tudjam, ilyen lutrija tényleg csak egy magamfajta fasznak lehet. De csak magasabb asztal van, remélem nem fog problémát okozni. Értsd, így is örüljél.

Parkolni sem könnyű, csúszunk is öt percet. Ültető asszonyt a telefonból már ismerem. Szemüvege mögül az előtte lévő foglalásokat nézi, úgy kérdi, miben segíthet. Ehelyett persze szíve szerint azt kérdezné, hogy minek jöttél be az ajtón, de biztos szóltak már neki. Foglaltam asztalt félre, de innen látom, ott a nevem az asztalon. Igen? Hát már épp akartam hívni, néz neheztelőn az órájára…  Fel továbbra sem néz, aurámból, meg az öt perces késésből pontosan tudja, hogy felesleges, tudja, hogy úgysem az áll ott, akit ő szeretne ott látni.

Feltételezem, az predesztinálhatja ültetőnek, hogy aki hátul krumplit pucol helyette, azt azért nem lehet kiküldeni, mert egy láma, azt homlokon is köpné a vendégeket. Akkor már jobb ez.

Aki utánunk jön hatvanas férfi, Armanis fejkendő van a fején. Törzsvendég lehet, a hölgy felismeri. Mondjuk Armanis fejkendőben, akit nem ismernek fel, az már tényleg nem tudom mit vegyen fel. A csaj ugyan vele sem kedves, de lehet, hogy már azt gondolja, hogy de.

Hátul fiatalok röhögnek, hatosával kérik a pálinkákat, mellettük üveg pezsgő behűtve. Forgatja is a szemét mindenki a vidámságon. Ők úgy tudják, hogy az be van tiltva. Az ültető csaj meg is próbálja felállítani őket, de nem jár sikerrel. Csalódottan visszaáll a kis pultja mögé, töröld le a hatost, mondja az egyik pincérnek, csak hogy azért valaki hallgasson már rá.

Akkor gondolom ti is a Raffles-ben szálltatok meg? Szingapúrban csak ott érdemes. Üti meg a fülemet a szomszéd asztalnál egy kérdés. Vajon mennyire lehet nehéz úgy kinézni, hogy azt is lehessen tudni, hogy te nem a Rogán Cecília vagy, de még nem is a Zimány Linda, de az embered azért felismerjen, hogy nem is a baratnőd vagy?

Diorkának hétvégén volt a négyéves születésnapja, Imi zongorajátékát a kertben még a gyerekek is élvezték. Rakonczaiét? Kérdezett vissza a barátnő. Szerintem sose gondoltad volna, hogy annak, hogy persze, hogy a Rakonczai, ki a faszom zongorázott volna már a gyerek négyéves születésnapján a kertben, te szerencsétlen, van saját nézése. Pedig van, én láttam, de látta a barátnő is, zavarba is jött, hogy ilyen hülyét kérdezett.

Csak a szokásosat, szólt inkább a pincérnek, aki éppen a hatost törölgette. A kérés hallatán elégedetten bólintott a főúr.

Ez igen! Negyedik bánya, kis szilvivával, és még csak reggel tíz van!

Tibi beül

Nézze, Uram. Amit megeszik az ember, az a sajátja. Az az övé. Ebben a bizonytalan világban, ki tudja mi történik holnap. Amit megeszek, az az enyém. Az itt van, azt el nem veszi senki tőlem.

Mondja a zsírszalonna hangú férfi, zötykölődve a vonaton, a hetvenes években, de kétezres évek női Dior napszemüvegben, kezében elemózsiájával, amivel épp eggyé válni készül. Ha nincs meg, itt megnézheted.

Azt, hogy az vagy, amit megeszel eredetileg Ludwig Andreas Feuerbach az egészséges táplálkozással összefüggésben használta, de kinek mi az egészséges? Van, aki szerint a Wellness-saláta tojással az, de próbáld meggyőzni a Németh Szilárdot, hogy legközelebb azt főzzön bográcsban.

Azt is tudjuk, hogy a legjobb a házi koszt, amit az ember otthon a tévé előtt fogyaszt, akár főzte, akár a Pizza Kingből rendelte. Azt ő csinálta, vagy az ő felesége főzte, meg ő választotta ki a szórólapról. Mert az ember étel ügyében tévedhetetlen, mint a pápa hit és erkölcs dolgában. Zárójel, minden másban is az persze, kivéve a párválasztásban, meg a nősülésben, de az se csoda, hisz az olyan, mint a tippmix: csak azok nyernek vele, akik el se kezdik, vagy nagyon hamar abbahagyják. 

Az asszonyból jobb esetben csak a főztje okoz örömet, de van, hogy még az sem.

Gyere, szedjél még, van még negyven liter, ha megmarad elteszem befőttesüvegbe, azt lefagyasztom, hogy amikor csak huszonöt kilót főzök, akkor is legyen repeta, vagy ha eljönnek a keresztlányomék Düsseldorfból a gyerekekkel. Na, tessék, itt a merőkanál, hat disznó zsírja kellett a liszthez, hogy berántsam vele a zsenge tököt. Nem mirelit! Igazi piaci, házi kaporral, egyé’.

A másik meg csak azért rendeli ki az ételt, hogy lefotózza, meg nem eszi. Libamájas garnélatortához drámai meleg filter dukál. Szardiétan van ugyanis. Be nem visz semmit, csak uborkás kakaós céklalét, napi hatszor egy litert, hogy kifossa a baktériumokat is.

Az evés, meg az étel fontos mindenkinek, na.

Aki meg azért eszik, hogy ne dögöljön éhen, az járjon inkább a Táplánszentkereszti Ifjúsági Fúvószenekar próbájára, sok öröme úgysem nagyon lesz másban.

Viszont, ha az ember nem akar főzni, vagy szeretne találkozni másokkal is, anélkül, hogy azok kiigyák az összes rendes italát, és még éjfélkor se lehessen kibaszni őket az utcára, úgy be kell üljön valahová. Budapesten mondjuk minden második embernek van étterme, vagy büféje, vagy valamilye biztosan, de mi legyen a többivel? Mondjuk a Gianni sem ehet minden nap a Pomo D’Oro-ban, főleg hogy dél és este tíz között nem is biztos, hogy kap asztalt.

Felmehet az ember mondjuk a Welovebudapesre inspirálódni, de igyekezzen, mert ha két hét múlva veszi észre, hogy megnyílt a világ legújabb, legjobb helye, ahol a hegyi zsidó gasztronómiát ötvözik a fenntartható főzéssel, lehet már rég bezárt a hely. Hacsak van elég tartalékuk, mert nem költötték el az összes pénzüket Welovebudapesten beszámolóra.

Vagy megnézheti mit zabált fel a 77-es troli útvonalán Zé. Esetleg megkérdezheti a kollégáját, de az meg mindig valami faszságot mond. Tavaly voltam a párommal a Trófeában…. Jó, menj te a faszodba! De erről majd később.

A lényeg, én is állandóan zabálok, meg iszok, csak aztán nem megyek fel a hely Facebook oldalára okoskodni, mert már leszoktattak róla.

De itt meg úgysem történt semmi jó ideje már, úgyhogy inkább ideírom hol mit láttam, aztán akit nem érdekel, az főzzön inkább valamit darált csirkéből. 

© 2021 izomtibi

Theme by Anders NorenUp ↑