Népművelés. Sok köcsöggel.

Kategória: tibi beül

Tibi nem ül be

Tibikém, szervusz, töltsél magadnak is valamit!

Mondja a képernyő túloldalán egy pókhasú, kreolbőrű férfi fehér fecskében, előtte számos kibontott üveggel. A Csicsák Márió.

De hülye vagyok, bazmeg, hát te otthon vagy! De van mit innod? Biztos? Ne rendeljek neked valamit a tesz-vesz futárról? Pedig muszáj lenne rendelnem valamit, mert ha egy napig nem rendelek, akkor a biztonság kedvéért felhívnak, hogy élek-e még.

Pedig élek, Tibikém, látod! Úgyhogy ez is egy jó év volt, ebben sem haltam meg! Én tudom, hogy nehéz volt, meg minden, de én az ilyen apró örömökre koncentrálok, például, hogy nem kell orrszőrt nyírni, mert úgysem látják a maszk alatt! Itthon meg, ha látják is, se érdekel senkit, már úgy értem, hogy engem. Meg mióta átestem a covidon, hálistennek, és nincsen szaglásom, olyan vidáman megyek be reggel a Marika után a toalettre, miután elvégezte a dolgát, hogy csípőre csapom a kezeimet és mélyet szívok a levegőből! Mint az Alpokban, Tibikém, bazdmeg!

De jó, hogy látlak végre! Jó ez a Zoom, nem? Magyar! Gyerekkoromban ki gondolt ilyenekre, hogy föltalálják, főleg a magyarok! Most meg a gyerekek is már ezen tanulnak, tudtad? Múltkor is megyek be a nagyobbikhoz, hogy megkérdezzem, hogy van fönt instán a kis osztálytársa, a Szimonette, mert megnézném, milyen aranyos, mikor látom, hogy ül a gép előtt és egy ilyen középkorú, barna, harmincas nőhöz beszél, kardigánban. Mondom neki, Renátó, ne legyél spúr, küldjél neki pénzt, magától nem vetkőzik le! Na, ekkor tudtam meg, hogy már nem csak a kurvák webkameráznak, hanem a tanárnők is! Hát még a végén az oktatási miniszer is tele lesz, mint a Gattyán!

Viszont én közben töltök még magamnak, Tibikém, mert mindjárt üres lesz a poharam, attól meg szomorú leszek. Pedig nincs okunk szomorkodni, Tibikém! Étterem is jól megy, hálistennek! Én csak olyat tartok, amit nem csak a turisták esznek, pontosabban azok nem is nagyon esznek meg! Nálam az étterembe az életben egyszer voltak turisták, egy eltévedt japán csoport, ezen kívül egy sem! Erre nagyon büszke vagyok, egyébként.

Nekem a szakács hiány sem okozott problémát, mert főleg panírozni kell tudni, de azt nagyon. Azt viszont meg tudja tanulni bárki, ha nem tudott volna magától, legyen mozdonyvezető, nyugdíjas kormányhivatalnok, pakisztáni, bárki, csak gyakorolni kell. Először fakockákon, teniszlabdán, és ha azt már jól ki tudják rántani, akkor lehet az ételekkel is szórakozni! Nálam a panírfőnök, a Zsoltika már öt éve dolgozik, iszonyatosan tud panírozni, de rá is rá kell nézni néha, mert múltkor a mirelit rántott halrudakat is bepanírozta, úgyhogy volt egy négyes értékelésünk is a Netpincéren.

Úgyhogy mondom, minket szerencsére annyira ez a járvány dolog nem érintett, meg alkalmazkodtunk is, van most már nálunk pizza is, mert szeretik azt otthon elrágcsálni a dobozból az emberek! Annyira olasz egyébként, hogy a tésztafelelős Ferike a Juventusnak drukkol! Viszik is, sőt még rólam is van elnevezve Pizza! Csicsák Pizza! Tíz feltétet lehet kérni belőle, de kell lennie közte virslinek is! Az ujjaim miatt, ha már rólam van elnevezve, ugye!

Bezzeg a belvárosban szenvednek, Gerendai is szomorú, inkább tőlem rendelnek virslis pizzát, mint tőle márnás céklahabos zsuflét. Gondoltam, legalább anyám most boldog, aki az Arany Jánosban lakik, mert mindig sír, hogy hangos, meg sok a turista! De most is sír! Most meg, hogy az ingyenes parkolás miatt egész nap keringenek az autók a tök kihalt utcákban! Mondtam is neki, hogy a faszomat sírsz már állandóan, pénzed sincsen, szültél is már, mi kell még, bazmeg?

Inkább koncentráljon ő is a jó dolgokra! Kijutott a fradi a béelbe! Mostanában amúgy is fradi meccsre illik járni, a Vipbe, ha úriember vagy! Tudják ezt a kislányok is, aztán akik régen este tizenegykor dülöngéltek be a Bobba, hogy magukba rakjanak valakit, most már délután elkezdik a sminkelést, hogy kiérjenek a kezdőrúgásra! De jó is egyébként, mert én mondjuk nem szeretem a focit, de ott nem is kell nézni, elég, ha szépen föl vagy öltözve, és van nálad kokó!

Viszont múltkor egyszer megfordultam, és nagyon meglepődtem, amit a pályán láttam! Mondtam is mellettem a Gabinak, hogy te, bazmeg, miért ilyen sápadt a kapusotok? Azt mondja erre, hogy mert az magyar! Magyar bazmeg, hűltem el teljesen, hát miért teszitek ezt vele, hát hogy érezheti magát az öltözőben? Elfogyott a pénzetek kapusra? Akkor legalább egy csokicsőbe fizessétek be! Én se azért vagyok ilyen barna, mert cigány vagyok, hanem attól függetlenül! Mert 2002-ben elmentem az Örsön egyszer hat percre befeküdni a csökicsőbe!

Viszont, a marketingesetek az nagyon jó, bólintottam elismerően. Ott az a krapek is, aki félmeztelenül a haverja nyakában ül, a hátán egy panzer tankkal, aztán ha otthon a híradóban meglát egy ilyen színeset a kerítésnél állva, szatyorral a kezében, akkor meglökdösi a tévét, az asszonyt meg megrázza. Ti meg adtok rá egy focimezt, meg egy nyolcszámjegyű fizetést, és nézd meg, máris hogy örül neki!

Ráadásul jól kibasztatok a köcsög lilákkal is, mi? Hogy volt régen? Lipcsei Peti, te lófejű geci? Na most kiabáljanak ilyeneket, miután lebetűzték a hátukról a nevüket!

Amúgy Tibikém, tudnod kell, hogy járok én másik meccsre is, a Mezőkövesdére. Oda ugyanis pénzt kell vinnünk az üzlettársammal. Muszáj, azt mondja, mert ha már sajnos nem segítenek, de legalább ne is ártsanak! Mert az senkinek nem jó. Oda viszont másképp kell kiöltözködni, mert ott is van egy sikk! Ezek ugyanis ilyen régi vágású üzletemberek. Úgy értsed, hogy ahogy a sátánisták is megfordítják a templom falán a keresztet, úgy fordították meg ezek is a fiókjukban a Munkás-paraszt Hatalomért emlékérmüket! Úgyhogy Mezőkövesd meccsre kigombolom köldökig a fekete ingem, nyakamba akasztok egy BMW medálos láncot, és fölkapok egy lezser püspöklila zakót, mint mindenki.

Azért az Andris így is gyorsan kiszúr minket, vagy inkább a táskánkat, aztán siet a kis téeszes lábain érte. Elején furcsa volt, hogy ott a lelátón kell neki odaadni, hát mondtam neki, hogy Andris, legalább a félidőben a kezdőkörben, anyám is hadd lásson a tévében! Ahogy régen tizenegyeseket rúgtak a szurkolók a tartalék kapusnak, most pénzt adnának neked! Hát mégiscsak jobb program, nem? Azt mondanánk, hogy utánpótlásra adom, hogy a hatodik szilvapálinkára még tudjál venni egy hetediket is a büfében! De amúgy jó program ez is, mert itt sem kell meccset nézni, meg nem is nagyon tudnád, hogy mit nézel, még az edző se nagyon ismeri a játékosokat, meg ők se biztos, hogy egymást. Lehet, múlt héten még Kazahsztánban a kecskék után futottál, most meg az oldalvonal mellett kék-sárgában, jövő héten meg Braziliában halat sütsz a parton! Ki tudja!

Arra kell viszont figyelni, hogy hülyéket nem szabad kérdezni. Elején sajnos még nekem sem ment, úgyhogy így két fröccs között megpendítettem, hogy máskor adhatnánk szegény, éhező gyerekeknek is pénzt. Na, erre csúnyán néztek rám, az egyik csávó, akinek rendes bazaltbányája van, ki is oktatott, hogy egyrészről, nincsenek szegények, főleg gyerekben, de ha még lennének is, minek akarnék pénzt adni nekik? Szerintem mit tudnának elintézni, ha még magukon se tudtak segíteni? Hát Tibikém, nem is véletlen vitték ilyen sokra, hogy ilyen okosakat beszélnek a világról!

Én annak is örülök, hogy mindig verbális háborúban állunk valakivel. Hát mi másban álljunk? Nekem nincs azzal semmi bajom, neked is a kurva anyádat, Tibikém! Csak ide már ne gyere pofozkodni! Hát jobb, mint régen a lövészárokban, feküdni, nem? Főleg nekem, ekkoraként, hát mi esélyem volna nekem a harctéren? Még az is eltalálna, aki máshova céloz.

Este ti mit csináltok? Én nem tudom, csak, hogy iszom. Meg nosztalgiázom! Milyen jó volt régen, mikor Ausztriában voltunk, részegen síelni, este meg részegen petárdázni! Aztán, hogy eltévedtem a pályaszálláson, hogy az nem igaz! De borzasztóan megörültem, mikor megtaláltam végre a lábnyomaimat a hóban! Meg aztán ti is engem!

Úgyhogy vannak jó dolgok, Tibikém, nem kell mindig panaszkodni! Meg kell látni a szépet és a jót a világban magad körül!

Nézd csak meg, 25 éves Talisker, és még van az üveg alján!

Biztos, hogy ne rendeljek neked is egyet?

Huszadikára (ült be a Feri a Tibi helyett)

Láda sör. Napközben elszürcsölöm, aztán este elkezdünk inni. Azt ne mondd, hogy te nem iszol meg egy láda sört, mert huszadikán mindenki megiszik egy ládával! Talán csak a gyerekek nem, ha nagyon kicsik.

Én a strandra is úgy megyek, hogy jobb kezemben egy tálca Borsodi, balban meg a hűtőtáska a fasírozottas szendvicsekkel. Hát azért csak inkább azt írják meg az újságok, hogy részegen fejest ugrott a húsz centis vízbe és kitörte a nyakát, minthogy éhen halt a törölközőn, mert nem evett meg negyven darab fasírozottas szendvicset!

Úgyhogy a faszom mellől a gyűrött tízest a jegyszedő néninek kellett kivenni, mert a Marika keze is tele volt hűtőtáskákkal, a gyerekek meg hozták a gumimatracokat, a vödröket, a pumpát meg a zöldségeket.

Nincs is jobb ennél, strandon leülni egy törölközőre, eszegetni a fasírozottas zsemlét, sörözgetni, azt nézni a nőket, kislányokat! Némelyiknek olyan szép homlokos pinája van, hogy az ember esze megáll! Néha meg bemegy az ember a vízbe, ha szarnia, vagy pisálnia kell. Úgy elmegy vele tizenkét óra, hogy észre se veszed! Csak, hogy elfogyott a sör.

Idén mi is Szabadisóstónál voltunk, Siófoknál. Múltkor olvastam, hogy emberek kislányokat ujjaznak meg Siófokon a pulton, na, mondtam is a lányomnak, hogy látod hova hozott apád! Egyébként már 2017-ben lefoglaltam a szállást, de így is egy szobában kellett lennünk egy felsőzsolcai családdal. Fürödni is együtt mentünk, én az apukával, Marika a csávó nejével, gyerekek meg egy kupacban. Ember elején ráadásul zuhanyzás közben az én papucsomon állt, merthogy nem hozott. Mondom, bazmeg, de hülye egy fasz vagy, hát nyaralni csak gumipapucsban lehet!  De megfogadta a tanácsom, másnapra lopott magának egyet.

Kempingágyat is mi adtunk nekik kölcsön, merthogy vonattal jöttek a nyomorultak! Hát mi nem! A4, alig van benne másfélmillió kilométer, de eddig csak a Wunderbaumot kellett cserélni benne, hálistennek. Mondjuk a fék már nem igazi, Érdnél tövig benyomnám, Lepsénynél állnánk meg. De hát minek állnánk meg Lepsénynél, ha Sóstóra megyünk! Úgyhogy nem nyomogatom a féket, szépen, kényelmesen haladunk, azt ha jön egy kamion, kikerülöm. Múltkor a belsőben jött mögöttem egy Gripen, kimentem az elé is! Szopjon ki a Gripen! Mondjuk Fehérvártól a többiek vezettek, mert addigra már megittam négy sört. Hadd vezessen mindenki, egyszer nyaralunk!

Visszafelé főleg jó, kényelmesen a középső sávban, néha a belsőben. Közben még a Sportot is kiolvasom, de van, hogy belefér egy Skandináv is! Olvastam múltkor az egyik táblán, hogy jobbra tarts! Na gondoltam, ezt jónak írjátok, nekem, aki 2018-ban is a MIÉP-re szavazott!

Visszatérve a nyaralásra, este bementünk a belvárosba körbenézni, meg ettünk egy gyroszt. Ilyen jó gyroszt, mint a Mustafában, én még nem ettem! Bőven hazaértünk, mire összefostam magam. Besétáltunk abba az Azúr Hotelbe is kíváncsiságból, mondtam is a Marikának, hogy örüljél, hogy nem vagyok gazdag, még nagyobb paraszt lennék! Azt én is kiabálnék a pincérnek húsz méterről, hogy hol a faszomba vagy már, hatszázat költöttem csak szobára, te faszkalap! Persze számlázok én is, de én csak stróman vagyok a cégben, havi százhúszból meg nem tudok ilyeneket kiabálni sajnos. Mondjuk ha nem csak stróman volnék, akkor én már inkább a Malában szállnék meg, mint a Tatár Petiék! Tatár Peti Bükkszentkereszten a legnagyobb ember, ha nem tudnád, zöld Lamborghinivel jár, meg egy citromsárga G Mercivel! Mikor, hogy!

De nem baj, jó nekem a kettő között is, a sétányon. Sétálgatás közben rákívántam egy lekváros palacsintára, gondoltam veszek egyet a Marikának is, de aztán ránéztem, és inkább vettem neki egy Unicumot, hátha attól legalább megdöglik. Mondjuk az biztos, hogy hamvasztatom, mert ekkora koporsót vegyen neki a Lőrinc! Hozzátenném, mikor mondtam a gyereknek, hogy lesz tizenkét lekváros palacsinta meg egy Unicum, akkor a pubi csóválta a fejét, hogy külön rendeljem ezeket, mert ennyi mindent nem tud megjegyezni.

Egyébként persze azért szeretem a Marikát, emlékszem mikor először találkoztunk Siófokon, úgy megbasztam a Flört parkolójában, hogy megtapsolták az emberek! Lehet, akkor is huszadika volt, de ki a faszom emlékszik arra már!

Emlékezzünk inkább arra, hogy a jó öreg Szent István megalapította nekünk magyaroknak ezt a remek országot!

Gyere inkább te is Peti haza Siófokra, meghívlak téged is egy Unicumra!

Karolina kávéház (ba ült be a Tibi)

Laci, még nem mentetek ki? Kérdi egy férfi hosszúujjú vitorlás pólóban, vitorlás kabátban, vitorlás cipőben, vitorlás sapkában ülve a tűző napon, a tőle húsz méterre üldögélő másik férfitől, akiről, ha nem tudnám, hogy Helly Hansen egy norvég hajóskapitány volt, azt hinném ő az, annyi helyen van rajta a neve.

A közöttük az ötven négyzetméteres teraszon összepréselődött százötven vendég erre mind odanéznek, hogy ott van-e még a Laci, vagy már kiment a vízre.

Még nem, majd délután! Mondja, és tényleg ott van, ott ül a szárazföldön egy székben. Ti?

Még mi sem! Kiabál vissza a másik. Mi is délután! A Lisztayék is akkor mennek!

Innen aztán már sejthetik a vendégek, hogy e két embernek van vitorlása, meg azt is, hogy ha még ha nem is tudják, kik a Lisztayék, de ha ők akkor mennek ki, akkor azért akkor is kell. Úgyhogy nem áll fel senki sietve kimenni a vízre, még ha csak egy fél óra alatt fölfújt, gány geci matracon is.

Lehet enni tovább a süteményt.

Az enyémet közelről figyeli egy kétszáz kilós nő, rövid miniruhában. Úgyhogy alulról lehet látni, ahogy beteszi a szájába a tortáját, mert az van neki is. Sőt, van előtte még egy, ha elfogyna a másik, és véletlenül éhes maradna, vagy ha felkapná a másikat egy sirály. De mondom, az enyém jobb lehet, mert úgy stíröli, hogy komolyan elszégyellem magam, hogy eleszem előle. Úgyhogy ott is hagyom a felét, úgyis közel ülünk itt mind egymáshoz, ha akarja, könnyen eléri a villájával.

A süteményt egy jó aperollal kíséri, azt meg vodkanaranccsal.

Az igen! Biccentek át elismerően. Csak a szemeit gúvasztja meg kicsit, a szájával eszik tovább.

Hagyd azt a dagadt picsát, Tibi! Odanézzél inkább, ott mi ül! Mutat Tóni a sarokba, ahol egy pumpaszájú, nagycsöcsű csaj múlatja az időt egy nála kicsit leharcoltabb barátnőjével, meg egy kékre festett kiskutyával. De nézzed már meg rendesen, hogy áll a mellbimbója, Tibi bazmeg, már! Kiabálja idegesen. Kérnek még valamit? Lép erre oda gyorsan hozzánk készséges pincérünk egy óra húsz perc után. Egy huszonnégyszeletes banántortát itt a mellettünk ülő hölgynek, meg egy üveg prossecót a hölgyeknek ott! Meg egy számlát! Mi is kiraktuk a képeket már az instánkra, úgyhogy mehetünk végre!

Gyere, Tibi, sétáljunk kicsit a Tagórén, aztán nyaljunk egy fagyit! Javasolja fizetés után Tóni. De szépen,megcsinálták, nem? Néz körbe elismerően. Bezzeg szemben, Siófokon jó nagy szétszart, baszatás van, nem? Én múltkor mondjuk voltam Siófokon, de ezt csak neked mondom, mert mikor mások kérdezték hol voltam, akkor inkább azt hazudtam, hogy otthon maradtam Pesten, azt éjjel kiugrottam a Farkasréti temetőbe, kiástam egy hullát, és megbasztam, és nem azt, hogy a Petőfi sétányon a Renegadeben egy asztalon táncoló, meződombori, enyhén bajszos kislányt ujjaztam, miközben a másik kezemmel tartottam a Csicsákot a nyakánál, aki lehányta a pultosokat.   

Mondjuk azért itt is vannak formák! Látszik, hogy ki az, aki Bélapátfalváról jött családostul, meg ki a Rózsadombról! Az előbbin piros Replay atléta van, a vádliján egy pitbull tetkó, a csuklóján egy 1982 óta nem gyártott, hamis, Jesolo mellett a piacon kialkudott Rolex, mellette meg egy lilára melírozott kreol, feketehajú nő, aranyozott papucsban, és két vödörfejű kisgyerek műszálas focimezben. Na az utóbbin meg feltűrt V nyakú Gant póló van, a Rolexét múlt héten még nem gyártották, neki a vállán van a pitbull tetkó, úgyhogy ezért csak a kutya fülét látni a pólója alól, mellette a nője meg hidrogénszőkére van festve, de kreol az is, a két gyerekükön meg minden Guess.

Úgyhogy az a jó, Tibikém, hogy jöhetsz te bárhonnan, ugyanakkora paraszt vagy!

De gyere, mielőtt meghívlak a fagyira, menjünk ki a partra, azt nézzük meg, ott van-e még a Tihany, vagy felszívták a hétvégén azt is a Ciliék.

Gyulai várfürdő (be nem ült be a Tibi)

Kisfiam, miért állsz te egy rakás bunyeváccal, mosónő térdű öregasszonnyal, meg tepsi arcú kisgyerekkel egy háromszáz méteres sorban?

Kérdezhetné édesanyám, ha látna engem. De szerencsére nem lát, a kérdés viszont ettől függetlenül jogos.

Úgy indult, hogy valaki kitalálta, hogy ne itt, hanem háromórányira innen kúrjunk be, már ha a negyvennégyes úton egy román kamionos le nem tarol bennünket, miközben a Gobbi Hilda dédapját előzgetjük egy sárga Moszkvicsban.

Élnek itt is emberek? Kérdezi Samesz, Öcsöd magasságában. Mondjuk előbb láttam egy embert kerékpározni, lendül tovább a beszélgetésében. De hova mehetett? Még kocsmát sem láttam. Hol isznak ezek, Tibi? Vagy leszoktak?

Faszt szoktak le. Válaszol helyettem Tóni. Otthon isznak. Megfőzi hátul a pálinkát, azt megissza a Rosalinda alatt. A körtét. Mert a szilvát már a Híradóra tölti be. Ha elég jól állította be a fokot, úgy elküldi a műsorvezetőt a kurva anyjába, hogy fölgyullad a terítő a tévén. De legalább nincs balhé a kocsmában. Csak a családtagjait tudja leszúrni, de előbb-utóbb azok is elfogynak. Ma viszont, ha mázlink van, ott lesz mindenki Gyulán, majd meglátod, jó kis műsor lesz. Csak siess Tibikém, délben kezd a Kis Grofó!

És mi lesz utána? Kérdi Samesz. Nem mindegy? Egyébként este tizenegykor retro disco lesz DJ Kovács Józsival. Arra csápolhat majd az összeszart hullád.

Fú, ez elég paraszt. Kettő között mi lesz?

Kettő között a Johann Strauss fog vezényelni keringőt, csak neked. De nem sokáig, mert úgy öt perc után a Készenlétis Zoli meg a Baka Misi megunják, felmennek a színpadra, és kettétépik, mint egy rúd szalámit. Tavaly nálunk falunapon délután kettőkor abba kellett hagynia a szintizést a Kocsmáros Ferinek, mert három fiatal gyerek lépett fel autentikus flamencoval. A második percben csak megkérdezte valaki az első sorból, hogy Zolika, mi a faszt csináltok? Zolika volt az autószerelő Laci fia, úgyhogy mindenki jól ismerte. Aztán mikor ezután se hagyták abba, akkor felmentek és kivették a kezükből a gitárt, hogy most már menjetek haza, gyerekek, a Ferit pedig visszaállították a szinti mögé. De érted, Zolikát legalább ismerték, a Strauss, meg aki próbálkozna még itt esetleg erőlködni valami tudományossággal, azt nem tudják ki az, azt fölszeletelik. Úgyhogy te se buzeránskodj, szépen elkezdesz inni, összeszarod magad, közben meg csápolsz a mulatósra, mint a többi tisztességes ember.

Ez pont így is történt, úgyhogy másnap kurva rosszul voltunk.

Kéne valamit enni, vetette fel Tóni, úgyhogy megkérdeztük a szállásadónkat, hogy mik a lehetőségek, hol lehet reggelizni.

Mint II. Erzsébet brit királynő, akinek épp most próbálja megkérni a kezét az Alekosz, úgy nézett ránk.

A pékségben lehet kapni zsemlét. Mondta, miután kicsit összeszedte magát.

Áh, igen, hallottunk már róla. Viszont, folytattam, a hozzánk hasonló sznob köcsögök gyakorta másokkal készíttetik el az ételüket, van, hogy még a reggelijüket is. Pénzért.

Áh, igen, hallott már róla. Biccentett. Ezesetben van három utcányira egy panzió, szerinte ott elképzelhető, hogy lehet ilyet kérni.

Három utcányira a panzióban tényleg lehetett, sőt, teljes volt a készültség, már borzasztóan várták a nagy eseményre távolról érkező vendégeket, mert az összes étlapot, falitáblát, vagy bármit, amin volt ár, leöntötték benzinnel és felgyújtották. Helyette kaptunk egy A4-es papírt, amire rá volt nyomtatva, hogy omlett meg rántotta, meg alatta pár feltét, amiből választani lehetett.

Akkor kérnék szépen egy rántottát hagymával, gombával, sajttal és… Állj! Szakított félbe a pincér, még a kezét is felemelve. Legfeljebb hármat lehet kérni!

Óh! A negyedik már nincs benne az árban… Csóváltam a fejem csalódottan. Így van. Helyeselt. Végül abban maradtunk, hogy ahhoz a számhoz, amit majd kitalálnak, még hozzáadnak háromszázat és akkor kérhetek a rántottámba sonkát is. Samesz kecsöpöt is kért volna, de azt plusz háromszázért sem kaphatott. Nem illik hozzá ugyanis. Világosította fel készségesen pincérünk.

A végén, gondolom kis kupaktanácsot követően arra jutottak, hogy kettőezerötszáz forintot kell kérni tőlünk az olajos, szétszart, gecis rántottájukért, plusz ugye a háromszázat az extráért. Adtunk azért rendesen jattot is, sose legyen jobb napjuk! Valószínűnek tűnt, hogy nem is lesz.

Itt a történet rendben véget is érhetett volna, csakhogy a Tóni, hogy mászna le a torkán egy zebu farka, kitalálta, hogy milyen jól esne nekünk, ha a másnaposságunkat a Gyulai Várfürdőben hevernénk ki.

Mert mi hozzánk, magyarokhoz képest a Csobi, a béka lófasz, úgy szeretünk mi fürdőkbe járni, meg wellnesselni, és arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy mások is idejönnek, direkt azért, hogy együtt fetrengjenek velünk valami jó kis termálvízben.

Mivel jó idő volt, különösen sokan vetemedtek arra, hogy pármilliárd Clostridium, Clostridium perfingens, Pseudomonas aeruginosa, Enterococcus, Escherichia coli, Salmonella, Enterococcus faecalis, valamint Legionella társaságában megmerítkezzenek.

Az előttem álló műszálas ingű úriember egyik kezében szatyrot, másikban hűtőtáska-szerű dobozt tartogatott, a nagy erőlködésben meg is izzadt, csurgott a veríték a nyakáról, megnedvesítve az inge alól kikandikáló hosszú fekete szőrszálakat is. Kellemes citrusos, savanyú illata volt a kedves nejének is, aki elkísérte őt ide a közeli Romániából.

Este Cald! Sóhajtotta. Meleg bizony, verném legszívesebben egyetértően hátba, de nem baj, mindjárt egymás mellett ülhetünk a vízben, de jó lesz!

Mivel ráérek, ide-oda cikáznak a gondolataim. Tóni, te szartál ma már? Kérdem, mire mondja, hogy természetesen, a sok cefrétől szétfosta a fajanszot, még a háta is szaros lett! De jó neked Tóni, hogy már kirobbant belőled! Búslakodik Samesz, megtapogatva a hasát. De szerintem kicsit ázok, beindul nekem is.

Kevés közös van bennünk emberekben, de a szarás az egyik. Mégis olyan tartózkodóak vagyunk a témával kapcsolatban, keveset beszélünk róla, alig tudjuk a másikról, ő hogy is csinálja. Hát miért nem lehet megkérdezni egymástól, hogy te, te hogy törlöd ki a szaros valagadat? Hátha tanulhatnánk egymástól.

Megpróbálom elképzelni, hogy az előttem álló kedves pár hogy csinálhatja. Van-e otthon náluk bidé? Nedves törlőkendőt használnak? Mindig lezuhanyoznak utána? Tudnék románul, eskü ebben a pillanatban meg is kérdezném, szevasz, meséld már el kérlek, hogy pucolkodsz ki a szarból? Mi a titkod? Mit teszel érte, hogy a seggedből ne csorogjon bele a szar a számba?

Mire ideáig jutok a gondolattal, sorra is kerülök. Kettőezerhat pénz, alig több, mint egy rántotta, csettintek elégedetten, miközben felveszem az órát. Benti öltözők elfogytak. Figyelmeztet a kedves, mosolygós pénztáros hölgy. Jobbra kimegy, hátul elmegy a medencéknél, jobbra fordul, ott lehet öltöznie. Rendben, nagyon szépen köszönöm, hogy meg tetszik engednie! 

Ott, ahol a néni mondta, valóban állt egy épület, rajta két lyukkal, egyik fölött nők, másik fölött férfiak felirat. Bementünk hát a második lyukon, de bemehettünk volna az elsőn is, mert mindkettő ugyanabba a helyiségbe vezetett, baszódjál meg! Ott aztán ott volt mindenki: öreg néni, kicsi bácsi, nagy kisfiú, Ibus csoport, román vándorcirkusz, a Fradi B-közép ott vetkezett mind egymás hegyén hátán! Ez ugyan még nekünk is ment volna, csak utána, utána hova tegyük a ruhánkat? Egyik románnak a bevásárlószatyrába? A földre? Vigyük be a vízbe a fejünk fölé tartva? Ezt kérdeztük az egyik ott ruhát váltó embertársunktól, aki azt mondta, hogy keressük meg a narancssárga pólós fickót, az tud adni öltözőkulcsot.

Hát, ez a narancssárga pólós nem rajonghatott az ötletért, hogy megtalálják, alig bírtuk előkeríteni. Amikor viszont megvolt, se sok hasznát vettük, mert nem tudott öltözőkulcsot adni. Elfogyott, mondta. De nem baj! Tette hozzá, adjuk oda a dolgainkat, mint mások, mert majd ő elteszi, aztán mikor végeztünk, kérjük el tőle.

Tehát, vettem górcső alá a javaslatot, amennyiben pár óra pancsizást követően úgy döntenék, hogy hazamegyek, egyszerűen megkereslek, és megkérlek, hogy kérlek szépen adj vissza nekem egy barna pénztárcát, egy kék pólót és Opel slusszkulcsot, és akkor te odaadod? Igen. Bólint határozottan. Értem, és ha visszajövök, és kérek egy fekete pénztárcát, egy piros pólót, meg egy Audi kulcsot, akkor te azt is odaadod?

Azt kell kérni, amit leadtál. Gondolta végig ő is a problémát. Igen ez, egyértelmű. De mi van, ha mégis valakinek – tévedésből – az én kulcsomat adod oda, és megtetszik neki? Valóban, nem tökéletes a rendszer, ismerte el.

Ennek én nagyon megörültem. Nem kell befeküdnöm a sok büdös paraszt közé a vízbe!

Hatalmas mosollyal az arcomon visszatértem a bejárathoz, és megkértem a kedves, aranyos kasszás nénit, hogy adja vissza a belépőm árát. Elvi okokból! Tettem hozzá még nagyobb mosollyal.

Fű! Hát, hogy ilyet mert kérni tőle valaki, picit dühös lett. Már megvette! És be is ment!

Nyilván nem várhatja az ember, hogy könnyen le lehessen győzni a főellenséget, épp a lényeg veszne oda, úgyhogy fölgyűrtem az ingem ujját, és részletesen, szemléletes módon kifejtettem, hogy a pénzemért a remélt szolgáltatást nem tudtam igénybe venni, melynek a legfőbb korlátja az volt, hogy nem tudok átöltözni, és nem akarnék annak a sok kedves lábgombás bácsinak farmerostúl az ölébe feküdni.

Akkor kérem a blokkot! Verte vissza könnyedén a támadásomat.

A blokk az benne hever abban a kukában ott, a kedves Önnek a lábánál, amibe a másodperc tört része alatt bele tetszett dobni. Még sajnos ezzel sem győztem le, megmakacsolta magát, hogy blokk nélkül akkor sem lehet pénzt visszaadni. Ezt sajnos jól beleprogramozták, ezt nagyon tudta.

De itt már nem lehetett feladni. A kuka tartalmával kapcsolatban megjegyeztem, hogy nyúljon bele, nyolcvan százalék, hogy egy felnőtt napijegyet fog belőle kihúzni, az lesz az enyém mondjuk.

Nem. Azért sem. Nem fogom. Az nem az Öné. Az Öné kell.

Nabazmeg. Mindig ez van. Megpróbálhatod te ezeket firmányosan, elegánsan legyőzni, de nem, nem lehet.

Hivatallal való fenyegetőzés. Ám legyen, sóhajtok. Hogy lehet, hogy sokkal több belépőt adtak el, mint ahány öltőzőkabin van, pedig az öltözőkabinok száma nem-e egyenlő e nagyjából az engedélyezett létszámmal-e, és mit szólna ehhez a hivatal-e, akit én erről megkérdeznék?

Persze a faszom se tudja, melyik hivatal illetékes, de nem is érdekes. Megfogtam. Telefonálni kezdett. Közben már úgy néztek rám az emberek a sorban, hogy semmi szükség nem volt rá, hogy ki is mondják a szájukkal, hogy mit gondolnak rólam.

Igen. Egy férfi aggályoskodik. Igen. Telefonál a nő tőlem fél méterre, miközben méreget. Én mondtam neki. Igen, a blokkot is. Persze, tudom. Mondtam persze. Nem, sajnos… Igen, itt áll. A hivatalt emlegeti, hogy a létszám… Igen, de hát… Igen, a létszámot, hogy többen vannak… Hogy adjam vissza??? De a blokk… Akkor keressük meg? Megkérdezem mikor jött… Értem… Rendben…

Leteszi. Na, most kereshetem meg a maga blokkját….

Maguk pedig ne várjanak! Fordul a sor felé. Ez az Úr elintézte Önöknek, hogy ne jöhessenek be!

Menjenek haza, aztán feküdjenek be tízesével a retkes fürdőkádjukba!

De ezt már én teszem hozzá.

Trófea étterem (be ült be a Tibi)

Gyári szürke Suzuki Ignis megy negyvennel az autópályán Gödöllőnél. Öten ülnek benne, ahányan csak lehet, és minden eldobott csikknél, döglött mókusnál, enyhébb széllökésnél fékeznek.

Innen már lehet tudni: jönnek fel a rokonok a Trófeába! A belső sávban mennek, mert tudják, hogy 39 kilométer múlva valahol majd balra kell kanyarodni, már ha épségben, élve odaérnek.

A célállomás közelében még óvatosabbak, lassíts papa, ne menj tovább, nem lesz hely! Úgyhogy háromszáz méterrel a hely előtt már manőverezésbe kezdenek, túl nagy a rizikó, mi lesz, ha tényleg nem lesz. Három nézi a fa távolságát, egy a legközelebbi autóét. Megy az idegeskedés, befér-e, neki megy-e, egyáltalán meg lehet-e állni, hülyézés, engemtenehülyézés.

Utána séta.

Az ajándék, hogy befizetünk, veszi elejét a dolognak az ember, mert látja, hogy a nő már mondaná a magáét. Szatyor a kezükben nem hozásra van.

Hely előtt újabb idegeskedés, majdnem üres a parkoló. Ráadásul hiába araszoltak, így is húsz perccel a nyitás előtt érkeztek. Elég lett volna hétkor indulni, mondja a papa, és már izomból el is szívott fél doboz cigit.  

De kell is az idegesség, meg a séta, az fogyaszt, annak meg lesz honnan lejönnie, csak jussanak be végre.

Ilyen svédasztalos helyeken én mindig azon agyalok, hogy mennyit illik ülni előtte az asztalnál, hogy utána elmehessen az ember végre zabálni. Általában megvárom, míg a pincér megkérdezi, hogy mit iszom, aztán megkérdezem az egyik ismerőst, hogy hogy van, jól gondolom, aztán köhintek egyet, majd szabadkozva elindulok, hogy mindjárt jövök.

A feketeöves svédasztal pusztító ezzel szemben már a bejáratból rádobja az egyik szék hátára a kabátját, és már ott is áll tányérral a kezében az etetőnél. Lófaszt felvezető kör! Nyélgáz a rajtvonalról.

De kell is elhivatottság, van mit megenni. A konyhafőnök építésanyag-előkészítő gép kezelő tanfolyamon végzett summa cum laude: tíz kiló kavicsból háromszáz liter betont kevert ki. Ma ugyanezt a mennyiséget hozza pörköltből, tíz kiló bármilyen alapanyagból, az se baj, ha nem kavics.

Apropó, mikor láttál utoljára fülbevalós férfit? Mert én a Trófeában, ott viszont az összeset. Szabad lesz? Lavírozok közöttük ügyesen, de hopp, beáll elém egy kis puhos kislány, akinek, mint az űzött vadnak, gúvadnak előre szemei. Lehet attól fél, hogy az a két merőkanál sushi, amit kiszedett, leugrik a tányérjáról, mert tudja, hogy nyersek. Tesz rá hát nehezéknek egy mátrai borzast. Ez alól ugráljál te sushi! De az is lehet, hogy köretnek nézte, felkarikázott rizibizinek.

Mellettem csávó egy körből próbálja megoldani az egész lakomát. Burgundi szarvas, rántott karaj, pankómorzsás torpedórák, sajtmasszában sült csirkemell, sok jó állat, hogy elférnek egy tányéron! Nője nézi az asztaltól, milyen türelemmel és finom mozdulatokkal helyez fel az egészre még egy szelet hawaii pizzát a majonézes krumpli mellé a nagy Jenga bajnok, bezzeg attól otthon nem fél, hogy leveri a faszával a pinát.

Vegyél még. Szól rá az apja a gyerekre, teliszájjal. Ki van fizetve, ingyen van. Hörgi.

Képzeld mi lenne, ha tizenötért meg tudná baszni rosszlányokon az egész első oldalt. Hú de ronda, de öreg, de jó büdös. Aztán miután a farka, az ujja és az orra is lekókadt, kimenne a gardróbba a seprűért is. 

Gyere ide, inti oda az üzletvezető idegesen az egyik fiatal felszolgáló srácot. Hülye vagy bazmeg, meg van rohadva a rántott karfiol, csupa zöld, mindent azért ne rakjunk ki. Gyerek néz, szerintem az rántott brokkoli, mondja. Látszik, a főni nincs meggyőzve. De mondjuk brokkoli, vagy rohadt karfiol, végülis mindegy, megzabálják. Csak hozz még ki tartárt, ereggyé.

Állítólag anno az őslevesben csupa ilyen szerves geci összebuzerálódott, abból lett az élet. Hát én sréhen szemben annak a rövidszoknyás, pókhasú, piros hajú hölgynek megnézném a beleit, mert kétlem, hogy az ősleves sűrűbb lett volna, mint a pikáns bajor sertéspörkölt, hortobágyi palacsinta, csokoládé torta, csirkepaprikás, pácolt retek maki, somlói, uborkasaláta, brassói aprópecsenye, tatár beefstek massza. Ha nem robbantaná bele másnap az egészet a fajanszba, tuti kimászna előbb-utóbb a torkán egy dinoszaurusz.

Na, de kik állnak kint Panamérákkal meg Cayenne-ekkel a bejáratnál? Hohó, hát a különteremben a bűnsegédek éves találkozóját tartják! Ott aztán senkit nem a koronavírus támadott meg, hanem a kolumbiai nátha. De nem is félnek, hogy valaki elkapja: sőt, az a lényeg, hogy elkapják, de lehetőleg ne az övét, hanem ő a másét.

Csávó ölében egy tányért szorongat, hogy ha bejön a pincér, azt gondolja, csak rá akarja szórni a cukrot a kakaós palacsintára. Másik a szalvétába rázza, azt úgy csinál, mint aki az orrát fújja, de közben szívja.

Egy másik egy nagy tál csirkeszárnnyal jár körbe: tes-tessék, csirke, sült, sült csirkeszárny… ilyen, ja, sült, van. De nem kell senkinek. A másik tálca érdekesebb: nézd, ilyen, mondjuk van ilyen, Unicum. Vagy Gin. Is. De. mondjuk van, ilyen, demondjuk vodka. Is.  

Próbálok megállni, kilép elém ilyen csávó, kajak majdnem elütöm.  Kezd egy sztoriba ilyen kigombolt inges, miközben levesz a tálcáról két Jägert. Fullra beszart az ember, villamosról szállt le, jött a zebrán, de így nem nézett körbe, meg semmi. Akkor látom, múltkori ügyemből a bíró. A köcsög.

Haverja próbálja értelmezni a hallottakat. Bíró bazmeg, azt villamossal jár? Hát ennyit tanult, azt egy kurva számlát se tud kitölteni a kuka tetején, hogy legyen pénze?

Mér nem ütötted el akkor, Sanyi? Kérdi valaki, aki ezek szerint még nem hallott a LED High Performance fényszóróról, meg a matt fényezésről, meg arról, hogy azok mennyit érnek.

Te a saját bíróddal foglalkozzál, azt üssed el! Replikázik Sanyi, és gyorsan bedönti a két italt.

Hé, fogjad meg. Nyomja közben az előbbi tálcás csávó a pincér kezébe az érintetlen csirkeszárnyas tálat.

Figyelj, ennyit nem lehet megenni. Ezt add inkább oda kint a’ izé, a szegényeknek.

Azok az éhesek. Repedjen ki a belük nekik.

Déryné (be ült be a Tibi)

„Sikkes, szexi, kozmopolita. Ilyennek szeretik a lokálpatrióta budaiak a Dérynét. Az ikonikus kávéház az 1910-es évek idusán nyitott és azóta írók, celebritások, balerinák, politikusok, könnyűvérű hölgyek és fess urak ezreit szórakoztatta dekadens varázsával egy évszázadon át.”

Azt a gyári munkás? Hókotró? Álláskeresési járadékra jogosult regisztrált munkanélküli? Azok adják a Nyugati pályaudvar szétszart budijának a kilincsét egymás kezébe, drága barátom! Mert a Dérynében nem férne el tőlük a sok könnyűvérű balerina, meg fess politikus.

Egy nagy történész ismerősöm szerint a kétezres évek elejéig az emberek csettingettek a pincérnek, meg hélóztak, azt ha az ember le is hányt egyet, az gyorsan elnézést kért, hogy rossz helyen állt. Aztán megnyitott a MOM Leroy, a pincérek pedig bedugták az ing mögé a nyakkendőt, aztán kikorzóztak az asztalodhoz, ha úgy látták, hogy vagy rá érdemes. Ez pedig tetszett az embereknek, hogy na végre, egy hely, ahol még a pincér is nagyképű!

Persze, a vendégek is emberek, azok is csakúgy anyatejet szoptak, mint mi… – hallom magam előtt a Dérynében is az üzletvezető hangját, ahogy műszak előtt próbálja emlékeztetni a többieket, hogy a vendég is nagy valószínűség nem kutya, csak nem feltétlen ismeri az éttermi etikett, meg a társas érintkezés szabályait.

Fontos tehát, hogy amennyiben ezek, vagy ők, tehát a vendégek, vétenének ezen írott és íratlan regulák ellen, megfelelő kioktatásban részesüljenek.

Teszem azt, a vendég még barátkozik az Intézménnyel, és látja az étlapon, hogy az kínál klasszikus bécsiszeletet. Szeretné megkóstolni, ezen igényét még egész ügyesen körül is tudja írni, konstatálja a felszolgáló. Majd bejelenteni a maga esetlen módján, hogy kérne hozzá savanyúságot is.

Nyilván eddigre már lehet a pincérnek a vendégről egy hozzávetőleges kialakult képe.

Amennyiben ez nem teljes mértékig lesújtó, elég lehet egy elnéző mosoly kíséretében javasolni helyette valami olyat, ami valóban illik egy klasszikus bécsiszelethez.

Viszont, ha egyértelműnek látszik, hogy egy ilyen finom jelzést a vecsési csalamádésember úgysem értene meg, neheztelő fejcsóválást követően legjobb megmutatni neki a híd irányát, hogy azon tudja elhagyni Budát.

Most, hogy tudjuk, mire számítsunk vendégként, akár be is ülhetünk.

Kb. tíz éve nyáron egy ismerősömmel kiültünk a teraszra, és kértünk két sört.

Bejöttünk ide kicsit sörözgetni? Kérdezte pincérünk, és elmélázva várta, hogy elszégyelljük-e magunkat. Mikor látta, hogy kevesek vagyunk mi ahhoz, hogy egyáltalán felfogjuk, hogy erre ez így nem divat, becsületére legyen mondva, de így is kihozta a két sört.

Mondjuk igaza van, sört bárhol kaphat a paraszt.

Ellenben a reggeli talán itt a legjobb Budapesten. A reggelivel többnyire az a bajom, hogy nem túl izgalmas. Különböző tojások. Szendvicsek. Parasztos rántotta, két rúd kolbászból, hat doboz tojásból, sok hagymával, vagy benedikt tojás hollandi mártással? Ugyanaz, tojásétel. Sonkás szendó feldobva kiszáradt rukkolával, netán croque madame? Kurva szendvicsek. Annak kell örülni, hogy nem lettek elbaszva. Meg lehet hozzájuk frissen facsart narancslét, smoothiet, meg céklalét innia a picsának, aki örül neki, hogy elvittük a hétmilliomodik jellegtelen reggelis-brunchos baszadék helyre.

Na ez a kínálat, ami nem a Dérynében a reggeli. Az angol reggeli mellé adott chilis bab például olyan jó, hogy azt megenném még a Kövér Lacival is, egy tányérból. De mivel úgysem akarna ilyet csinálni, megeszem egyedül, és mindenkinek elmesélem. A közel-keleti ízvilágú köményes kolbász labneh-val és zaatarral pedig jobb, mint amikor az új autóját a szomszéd összetöri végre. A szaúdi fiatalok pedig manapság már nem Moet pezsgővel, hanem Dérynés shakshukával öntik fel a medencéjüket.

Jó időben a terasz mondjuk zsufis, óvatosnak kell lenni, hogy a jó kis köményes kolbászt a tányérunkból ki ne bökdösse a szomszéd asztalnál valaki a vitorlásbarna könyökével. Vagy fordítva, nem figyelünk oda, és beleesik a Hublotunk valami picsa prosseco-jába, azt megissza! Hát az drága kör volna, lehet még neki is.

Persze nem csak reggel vannak sokan.

Maga nagyon bátor ember. Röhög bele egy férfi a telefonba, mikor érdeklődöm csütörtök délután, hogy szombat dél körül van-e asztal.

Persze a helyzet nem reménytelen. Más alkalommal hölgy veszi fel. Nagy szerencséje van. Mondja olyan hangsúllyal, hogy tudjam, ilyen lutrija tényleg csak egy magamfajta fasznak lehet. De csak magasabb asztal van, remélem nem fog problémát okozni. Értsd, így is örüljél.

Parkolni sem könnyű, csúszunk is öt percet. Ültető asszonyt a telefonból már ismerem. Szemüvege mögül az előtte lévő foglalásokat nézi, úgy kérdi, miben segíthet. Ehelyett persze szíve szerint azt kérdezné, hogy minek jöttél be az ajtón, de biztos szóltak már neki. Foglaltam asztalt félre, de innen látom, ott a nevem az asztalon. Igen? Hát már épp akartam hívni, néz neheztelőn az órájára…  Fel továbbra sem néz, aurámból, meg az öt perces késésből pontosan tudja, hogy felesleges, tudja, hogy úgysem az áll ott, akit ő szeretne ott látni.

Feltételezem, az predesztinálhatja ültetőnek, hogy aki hátul krumplit pucol helyette, azt azért nem lehet kiküldeni, mert egy láma, azt homlokon is köpné a vendégeket. Akkor már jobb ez.

Aki utánunk jön hatvanas férfi, Armanis fejkendő van a fején. Törzsvendég lehet, a hölgy felismeri. Mondjuk Armanis fejkendőben, akit nem ismernek fel, az már tényleg nem tudom mit vegyen fel. A csaj ugyan vele sem kedves, de lehet, hogy már azt gondolja, hogy de.

Hátul fiatalok röhögnek, hatosával kérik a pálinkákat, mellettük üveg pezsgő behűtve. Forgatja is a szemét mindenki a vidámságon. Ők úgy tudják, hogy az be van tiltva. Az ültető csaj meg is próbálja felállítani őket, de nem jár sikerrel. Csalódottan visszaáll a kis pultja mögé, töröld le a hatost, mondja az egyik pincérnek, csak hogy azért valaki hallgasson már rá.

Akkor gondolom ti is a Raffles-ben szálltatok meg? Szingapúrban csak ott érdemes. Üti meg a fülemet a szomszéd asztalnál egy kérdés. Vajon mennyire lehet nehéz úgy kinézni, hogy azt is lehessen tudni, hogy te nem a Rogán Cecília vagy, de még nem is a Zimány Linda, de az embered azért felismerjen, hogy nem is a baratnőd vagy?

Diorkának hétvégén volt a négyéves születésnapja, Imi zongorajátékát a kertben még a gyerekek is élvezték. Rakonczaiét? Kérdezett vissza a barátnő. Szerintem sose gondoltad volna, hogy annak, hogy persze, hogy a Rakonczai, ki a faszom zongorázott volna már a gyerek négyéves születésnapján a kertben, te szerencsétlen, van saját nézése. Pedig van, én láttam, de látta a barátnő is, zavarba is jött, hogy ilyen hülyét kérdezett.

Csak a szokásosat, szólt inkább a pincérnek, aki éppen a hatost törölgette. A kérés hallatán elégedetten bólintott a főúr.

Ez igen! Negyedik bánya, kis szilvivával, és még csak reggel tíz van!

Tibi beül

Nézze, Uram. Amit megeszik az ember, az a sajátja. Az az övé. Ebben a bizonytalan világban, ki tudja mi történik holnap. Amit megeszek, az az enyém. Az itt van, azt el nem veszi senki tőlem.

Mondja a zsírszalonna hangú férfi, zötykölődve a vonaton, a hetvenes években, de kétezres évek női Dior napszemüvegben, kezében elemózsiájával, amivel épp eggyé válni készül. Ha nincs meg, itt megnézheted.

Azt, hogy az vagy, amit megeszel eredetileg Ludwig Andreas Feuerbach az egészséges táplálkozással összefüggésben használta, de kinek mi az egészséges? Van, aki szerint a Wellness-saláta tojással az, de próbáld meggyőzni a Németh Szilárdot, hogy legközelebb azt főzzön bográcsban.

Azt is tudjuk, hogy a legjobb a házi koszt, amit az ember otthon a tévé előtt fogyaszt, akár főzte, akár a Pizza Kingből rendelte. Azt ő csinálta, vagy az ő felesége főzte, meg ő választotta ki a szórólapról. Mert az ember étel ügyében tévedhetetlen, mint a pápa hit és erkölcs dolgában. Zárójel, minden másban is az persze, kivéve a párválasztásban, meg a nősülésben, de az se csoda, hisz az olyan, mint a tippmix: csak azok nyernek vele, akik el se kezdik, vagy nagyon hamar abbahagyják. 

Az asszonyból jobb esetben csak a főztje okoz örömet, de van, hogy még az sem.

Gyere, szedjél még, van még negyven liter, ha megmarad elteszem befőttesüvegbe, azt lefagyasztom, hogy amikor csak huszonöt kilót főzök, akkor is legyen repeta, vagy ha eljönnek a keresztlányomék Düsseldorfból a gyerekekkel. Na, tessék, itt a merőkanál, hat disznó zsírja kellett a liszthez, hogy berántsam vele a zsenge tököt. Nem mirelit! Igazi piaci, házi kaporral, egyé’.

A másik meg csak azért rendeli ki az ételt, hogy lefotózza, meg nem eszi. Libamájas garnélatortához drámai meleg filter dukál. Szardiétan van ugyanis. Be nem visz semmit, csak uborkás kakaós céklalét, napi hatszor egy litert, hogy kifossa a baktériumokat is.

Az evés, meg az étel fontos mindenkinek, na.

Aki meg azért eszik, hogy ne dögöljön éhen, az járjon inkább a Táplánszentkereszti Ifjúsági Fúvószenekar próbájára, sok öröme úgysem nagyon lesz másban.

Viszont, ha az ember nem akar főzni, vagy szeretne találkozni másokkal is, anélkül, hogy azok kiigyák az összes rendes italát, és még éjfélkor se lehessen kibaszni őket az utcára, úgy be kell üljön valahová. Budapesten mondjuk minden második embernek van étterme, vagy büféje, vagy valamilye biztosan, de mi legyen a többivel? Mondjuk a Gianni sem ehet minden nap a Pomo D’Oro-ban, főleg hogy dél és este tíz között nem is biztos, hogy kap asztalt.

Felmehet az ember mondjuk a Welovebudapesre inspirálódni, de igyekezzen, mert ha két hét múlva veszi észre, hogy megnyílt a világ legújabb, legjobb helye, ahol a hegyi zsidó gasztronómiát ötvözik a fenntartható főzéssel, lehet már rég bezárt a hely. Hacsak van elég tartalékuk, mert nem költötték el az összes pénzüket Welovebudapesten beszámolóra.

Vagy megnézheti mit zabált fel a 77-es troli útvonalán Zé. Esetleg megkérdezheti a kollégáját, de az meg mindig valami faszságot mond. Tavaly voltam a párommal a Trófeában…. Jó, menj te a faszodba! De erről majd később.

A lényeg, én is állandóan zabálok, meg iszok, csak aztán nem megyek fel a hely Facebook oldalára okoskodni, mert már leszoktattak róla.

De itt meg úgysem történt semmi jó ideje már, úgyhogy inkább ideírom hol mit láttam, aztán akit nem érdekel, az főzzön inkább valamit darált csirkéből. 

© 2021 izomtibi

Theme by Anders NorenUp ↑