Népművelés. Sok köcsöggel.

Karolina kávéház (ba ült be a Tibi)

Laci, még nem mentetek ki? Kérdi egy férfi hosszúujjú vitorlás pólóban, vitorlás kabátban, vitorlás cipőben, vitorlás sapkában ülve a tűző napon, a tőle húsz méterre üldögélő másik férfitől, akiről, ha nem tudnám, hogy Helly Hansen egy norvég hajóskapitány volt, azt hinném ő az, annyi helyen van rajta a neve.

A közöttük az ötven négyzetméteres teraszon összepréselődött százötven vendég erre mind odanéznek, hogy ott van-e még a Laci, vagy már kiment a vízre.

Még nem, majd délután! Mondja, és tényleg ott van, ott ül a szárazföldön egy székben. Ti?

Még mi sem! Kiabál vissza a másik. Mi is délután! A Lisztayék is akkor mennek!

Innen aztán már sejthetik a vendégek, hogy e két embernek van vitorlása, meg azt is, hogy ha még ha nem is tudják, kik a Lisztayék, de ha ők akkor mennek ki, akkor azért akkor is kell. Úgyhogy nem áll fel senki sietve kimenni a vízre, még ha csak egy fél óra alatt fölfújt, gány geci matracon is.

Lehet enni tovább a süteményt.

Az enyémet közelről figyeli egy kétszáz kilós nő, rövid miniruhában. Úgyhogy alulról lehet látni, ahogy beteszi a szájába a tortáját, mert az van neki is. Sőt, van előtte még egy, ha elfogyna a másik, és véletlenül éhes maradna, vagy ha felkapná a másikat egy sirály. De mondom, az enyém jobb lehet, mert úgy stíröli, hogy komolyan elszégyellem magam, hogy eleszem előle. Úgyhogy ott is hagyom a felét, úgyis közel ülünk itt mind egymáshoz, ha akarja, könnyen eléri a villájával.

A süteményt egy jó aperollal kíséri, azt meg vodkanaranccsal.

Az igen! Biccentek át elismerően. Csak a szemeit gúvasztja meg kicsit, a szájával eszik tovább.

Hagyd azt a dagadt picsát, Tibi! Odanézzél inkább, ott mi ül! Mutat Tóni a sarokba, ahol egy pumpaszájú, nagycsöcsű csaj múlatja az időt egy nála kicsit leharcoltabb barátnőjével, meg egy kékre festett kiskutyával. De nézzed már meg rendesen, hogy áll a mellbimbója, Tibi bazmeg, már! Kiabálja idegesen. Kérnek még valamit? Lép erre oda gyorsan hozzánk készséges pincérünk egy óra húsz perc után. Egy huszonnégyszeletes banántortát itt a mellettünk ülő hölgynek, meg egy üveg prossecót a hölgyeknek ott! Meg egy számlát! Mi is kiraktuk a képeket már az instánkra, úgyhogy mehetünk végre!

Gyere, Tibi, sétáljunk kicsit a Tagórén, aztán nyaljunk egy fagyit! Javasolja fizetés után Tóni. De szépen,megcsinálták, nem? Néz körbe elismerően. Bezzeg szemben, Siófokon jó nagy szétszart, baszatás van, nem? Én múltkor mondjuk voltam Siófokon, de ezt csak neked mondom, mert mikor mások kérdezték hol voltam, akkor inkább azt hazudtam, hogy otthon maradtam Pesten, azt éjjel kiugrottam a Farkasréti temetőbe, kiástam egy hullát, és megbasztam, és nem azt, hogy a Petőfi sétányon a Renegadeben egy asztalon táncoló, meződombori, enyhén bajszos kislányt ujjaztam, miközben a másik kezemmel tartottam a Csicsákot a nyakánál, aki lehányta a pultosokat.   

Mondjuk azért itt is vannak formák! Látszik, hogy ki az, aki Bélapátfalváról jött családostul, meg ki a Rózsadombról! Az előbbin piros Replay atléta van, a vádliján egy pitbull tetkó, a csuklóján egy 1982 óta nem gyártott, hamis, Jesolo mellett a piacon kialkudott Rolex, mellette meg egy lilára melírozott kreol, feketehajú nő, aranyozott papucsban, és két vödörfejű kisgyerek műszálas focimezben. Na az utóbbin meg feltűrt V nyakú Gant póló van, a Rolexét múlt héten még nem gyártották, neki a vállán van a pitbull tetkó, úgyhogy ezért csak a kutya fülét látni a pólója alól, mellette a nője meg hidrogénszőkére van festve, de kreol az is, a két gyerekükön meg minden Guess.

Úgyhogy az a jó, Tibikém, hogy jöhetsz te bárhonnan, ugyanakkora paraszt vagy!

De gyere, mielőtt meghívlak a fagyira, menjünk ki a partra, azt nézzük meg, ott van-e még a Tihany, vagy felszívták a hétvégén azt is a Ciliék.

14 Comments

  1. FREE EXCHANGE BONUSES BELOW

    👉 Camille He wants to talk frankly with you and show you something, you will like it. Click Here:👉 http://bit.do/fVzCH

  2. Content Generator

    A secret weapon for anyone who needs content. I dont need to tell you how important it is to optimize every step in your SEO pipeline. But unfortunately, its nearly impossible to cut out time or money when it comes to getting good content. At least thats what I thought until I came across Article Forge. Built by a team of AI researchers from Stanford, MIT, Carnegie Mellon, Harvard, Article Forge is an AI content writer that uses deep learning models to research, plan out, and write entire articles about any topic with the click of a button. Their team trained AI models on millions of articles to teach Article Forge how to draw connections between topics so that each article it writes is relevant, interesting and useful. All their hard work means you just enter a few keywords and Article Forge will write a complete article from scratch making sure every thought flows naturally into the next, resulting in readable, high quality, and unique content. Put simply, this is a secret weapon for anyone who needs content. I get how impossible that sounds so you need to see how Article Forge writes a complete article with the Click Here:👉 https://stanford.io/3FXszd0

  3. Content Generator

    Free. Sign up to receive $100, Trade to receive $5500. Click Here:👉 https://millionairego.page.link/free

  4. Free Instagram Caption Generator

    Create super-engaging Instagram captions with this AI powered Instagram caption generator. This free AI powered Instagram caption generator will create the perfect caption for your photo and help you get more likes, followers and comments. Click Here:👉 https://stanford.io/3Fmnnxo

  5. Névtelen

    промокод мелбет украина. Click Here:👉 http://lynks.ru/geshi/php/?melbet_promokod_pri_registracii_2020.html

  6. Névtelen

    купоны мелбет. Click Here:👉 http://lynks.ru/geshi/php/?melbet_promokod_pri_registracii_2020.html

  7. промокод mel bet. Click Here:👉 https://bit.ly/3YSgux0

  8. Soundeffectslcax

    scary halloween sounds https://sounddeffects.com/scary-halloween-sounds

  9. freelivesex

    free sex video chat. Click Here:👉 https://porno-sex.cam/

  10. best casino affiliate program

    Unique best casino affiliate program. Instant payouts, work worldwide. Quick tech support, help in setting up work. Join right now.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2023 izomtibi

Theme by Anders NorenUp ↑